Spontán hármas, feleségemmel

Forró nyári reggelen ébredtem. Zavart , hogy szemembe süt a Nap a sötétítőn keresztül. Valaki csengetett, eltévesztette a lakásszámot.Visszamentem a szobába és eszembe jutott, hogy ma van a 6.-ik házassági évfordulónk. Timi kitakarózva aludt, mint szoktott, csak egy vékony lepedőt húzott a derekára, meztelen fenekét kidomborítva feküdt a matracra húzott sötétkét lepedőn. Kibontott hosszú haja végigsímult a párnákon, nem tudtam melyikre feküdjek. Nem akartam felzavarni, viszont most sem bírtam ellenálni, ahogy máskor sem, ismét csak azt egy csókot szerettem volna a fenekére adni.


Abból az egy csókból csókók sorozata sikeredett, csodáltam, hogy most is, 15 év ismerkedés után milyen szép, hogy szeretem a bőrének illatát és testének nőies idomait. Simogatni kezdtem fenekét és derekát, amitől megébredt. Gondoltam, hogy ez volt az első baki, amit elkövettem, de megkért, hogy húzodjam fennebb az ágyon. Éreztette, szeretné, ha máshol is simogatnám.. Csókolni kezdtem a nyakát és a száját, Timi pedig az ilyenkor megszokott morcos hangján kért, hogy ne csókoljam szájon, mindig attól tartott, hogy kellemetlen a reggeli lehelete. Szerettem és szeretem. A reggeli leheletével, ami sosem kellemetlen, s ha lehetne, amikor nincs velem még azt is magammal vinném egy palackba zárva. Ez ő, Timi, az én feleségem, akit tetőtől talpig 15 éve szeretek és imádok. Felhúztam a hálóingét, hogy melleit megcsókolhassam, legnagyobb örömömre megemelte derekát és a hátát, hogy teljesen levegyem róla. Mosolygott és imádtam. Ha csak egyszer láthatná magát a szemeimen keresztűl, hogy milyen gyönyörűnek is látom ilyenkor. Megcsókoltam az összeszorított ajkait, majd a nyakát és lassan a melleivel kezdtem játszadozni.


-Inkább hatolj belém. szólalt meg előszőr. Feláltam az ágyról és levetkőztem, mondani sem kell, hogy cölöpösen álltam előtte. Lábai közé feküdtem, megfogta farkamat, egy mozdulattal lehúzta makkomról a bőrt és puncijába hatoltam. Fölé hajoltam, melleit megcsókoltam és mozogni kezdtem.


-Húzd ki jobban. szólt hozzám, én meg attól aggódtam, hogy ez engem mégközelebb visz a kilöveléshez és még jóformán el sem kezdtük. Mintha megérezte volna gondolatomat, megállított, megfordult és négykézláb felémtolta fehér fenekét. Éreztem, ahogy segít farkamon megtalálni a punciját és betoltam. Megfogtam csípőjét és mozogni kezdtem. Másképp vette a levegőt és jólesett látni meg hallani, hogy élvezi lüktető mozdulataimat. Egy jó percen keresztül mozogtam, majd kihúzta a farkamat és a csiklójához irányította, hogy azt súroljam. Éreztem, hogy mindene nedves, szeméremajkai lucskosak voltak a puncinedvtől. Eszembe jutott milyen jó lenne mindezt lenyelni, de mozdított egyet popsiján, hogy ismét hüvelyébe hatolhassak. Egy párnáért nyúlt, a mellei alá tette és ráfeküdt. Amikor nagyon kíván mindig így tesz, meglehet még mélyebben beléhatolok. Kicsit zavart, hogy nem foghatom meg melleit, de cserébe vállaiba belefogóztam és még mélyebben behatoltam még férfiasabban magamévá tettem.

Elég hangos volt, de csak annyira amennyire a körülmények engedték. Egyre szaporábban lélegzett én meg egyre férfiasabban mozogtam a háta mögött. Néha órákig szeretkeznék vele, ha képes lennék rá és nem kívánnám ilyen őrítő módon. Hallottam, amikor előszőr kielégült, gondolom félve hallgatózott, hogy milyen közel állhatok a csúcstól… Bírtam és arra figyeltem mikor elégül ki ismét. Gondolom nagyon jó lehetett, mert nem magát az orgazmust várhatta, az volt jó, hogy benne vagyok és hüvelyébe erőteljesen behatolok. Ránéztem a fenekére, talán itt követtem el a hibát, mert megláttam a popsilyukát, amitől mindig beindulok. Legszívesebben megálltam volna, hogy megcsókoljam, de már késő volt. Hallotam, ahogy másodszor kielégül én meg nem akartam ellenállni a farkamban feltörekvő spermának és csodás érzésekkel belé elégültem. Addig mozogtam, amíg az utolsó cseppet is kilövelem, majd megálltam, finoman hátára feküdtem és megcsókoltam a hátát. Így ültünk kis ideig, amíg meg nem hallottuk a hangoskodó szomszédokat.

Megbeszéltük, hogy felmegyünk a házhoz és amíg én az utolsó két lépcsőfokot leburkolom, ő rendet tesz a nappaliban. Délelőtt 11 órakor már 32 C fokos meleg volt. Nem akartam leégni, egy izzadt poló volt rajtam, úgy kenegettem a ragasztót. Timi a fehér ruháját vette magára, olyan lebernyeg félét, ahogy nevezni szoktam. Kissé furcsállottam, hogy honnan szedte elő is mikor hozta magával meghogy egyáltalán abban akar takarítani. Amikor ásványvizet hozott, észrevettem, hogy átlátszóbb a ruhája, mint gondoltam, nemcsak a világoskék bugyija látszott, hanem a melludvara is ott sötétlett a ruha gombjai mellett. Máskor begerjedtem volna egy ilyen sejtető ruhától, de minél előbb be akartam fejezni és még Szilárdot és vártuk, hozza fel az iratokat, így nem sok lehetőség adódott további hancurozásokra. Az utolsó járólapokat ragasztottam, amikor kijött.


-Mutassak valamit?-kérdezte
-Ja. feleltem, gondolván, hogy kihoz valami a házból. Errefel kinyitotta tenyerét és a puncinedves bugyiját az orromba nyomta.
-Tetszik?
-Nagyon! Nem volt meg az a viselt punci illata, amit a legjobban szeretek, hiszen este zuhanyozott és nem telt el olyan sok idő a reggeli szeretkezés óta, viszont a puncinedv az orromhoz ragadt és amint kezét elhúzta, az még nyúlt az orrom és bugyi között.
-Naa! Így nem tudok dolgozni, modtam én.
-Te szegény! Nyúlj be a puncimhoz, mondta.
-Nem tudok, ragasztós a kezem és mindent összekoszolok.
-Káár! És húzott egyet az orrán, úgy amikor az picit ráncosodik a szeme mellett és olyan huncutúl mosolyog.


-Miért mi van ott? kérdeztem én a munkámmal foglalkozva. S amint le voltam gugolva, rámterítette bő fehér ruháját, hogy egyből a lábai között találtam magam. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most aggódjak, hova tette fel a másik lábát, hogy ennyire szétnyiltak lábai, nem-e a frissen lerakott járólapra vagy egyszerűen élvezzem a helyzetet és cuppanós puszit nyomjak a borotvált puncijára. Egyértelmű, hogy a csókot választottam és le akartam nyalni a még ottmaradt nyúlos puncinedvet. Kaptam is belőle egy picit, a nyelvem hegyével mostam le a szeméremajkairól, ilyenkor bánom leginkább, hogy nincs 5 cm-el hosszabb nyelvem, hogy a hüvelyébe és bekóstolhassak. Ezután a nyakamra ült, úgy, hogy a szoknya rész alatt voltam, éreztem ahogy a puncinedve végigkenődik a tarkómon.


-Na elég! Meglátnak a szomszédok!-mondta rámszólva, mintha én agyaltam volna ki az ötletet és én kezdeményeztem volna. Gondolataimban szinte szuggeráltam Szilárdnak, hogy jöjjön már azokkal a vacak iratokkal, hogy leteperhessem a feleségem és egy hangosat szeretkezhessünk. Timi fordult egyet és otthagyott. Éreztem, amint a farkam és a rövidnadrágom harcolnak. Ez utóbbi derekasan kiegyenesedett volna, de a másik nem engedte nyújtózkodni, hadd maradjon bent a helyén és inkább pihenjen lagymatagon.


Pár perc múlva megérkezett Szilárd. Szemmel láthatóan melege volt, a narancssárga polója helyenként átázott az izzadtságtól a mellkasán. Elfogyott a ragasztóm is, behívtam a hüvös napplaiba. Önző módon leterítettem a zöld hálózsákot az egyik kerti fotelre és arra ráültem, hagyván Szilárdot, hogy találjon helyet magának. Mikor körülnéztünk, hogy hova ülhetne le, szinte mindhárman egyszerre vettük észre Timi világoskék, puncifoltos bugyját az ágy közepén, amiről egyértelműen le lehetett olvasni, hogy nemrég vették le, hiszen a fehér nedv sem száradt meg rajta. Szilárd a látványtól, Timi meg az egész helyzettől vörösödött.
-Bocsánat, kezet sem adtam, most már megmostam a ragsztótól és nyújtottam Szilárd felé a kezemet, hogy felém forduljon majd Timi egy mozdulattal lerámolja az ágyat.


Beszélgetni kezdtünk, azaz szokásomhoz híven én faggattam. Van, barátnője-nincs, mit csinál, mit dolgozik stb.
Timi azóta sem szólalt meg, gondolom írtó kellemetlenül érezte magát, még senki nem látta a szennyes bugyiját rajtam kivül.
-Iszol valamit? kérdezte Timi, nem feledkezvén meg az illemről.
-Igen, egy ásványvizet, felelte Szilárd és tovább beszélgettünk. Közben nem vettem észre, hogy Timi az ásványvizespalack kinyitásával szenved, egyszercsak megkérte Szilárdot, ő lévén közelebb, hogy csavarja ki annak dugóját. Meglehet az előbbi helyzetkép hatása alatt volt, mert Szilárd elejtette az ásványvizet, az meg végigurult a nappalin. Hamar felvette, visszaült az ágyra és egy mozdtulattal kinytotta.

Ez volt az a pillanat, amire azt mondaná az ember, hogy nem kellett volna bekövetkeznie, de most már azt mondom, hogy talán itt kezdődött minden. Szilárd férfiasan kinyitotta a palackot, viszont a nyomástól a víz szétspriccolt mindent. A narancssárga polója teljesen átázott, az arcáról folyt a víz, a nadrágja is vízben tocsogott.
-Add a polód, kiteszem a napra, perc alatt megszárad! Szólt Szilárdhoz Timi és amint megfordult vettem, vettük észre, hogy a kis feleségem fehér ruhája is teljesen átázott. A jobb mellbimbója összehúzódott a nedves textiliától, ugyanúgy látszott a három anyajegye is amit a reggel szeretkezés előtt megcsókoltam, nem beszélve, hogy virított alóla a csíkban otthagyott punciszőre.


Timi kivitte a polót és pillanat alatt visszaért. Szilárd nyakáról egy vízcsepp folyt le csupasz mellkasára, feleségem észrevette.
-Adjak egy törőlközőt? -kérdezte és gyönyörű kék szemeivel tovább nézte a Szilárd mellkasán lennebb folyó vízcseppet.
-Nem, köszönöm, megszárad.-válaszolta Szilárd és szeme Timi mellbimbójára tévedt.
Éreztem, hogy meg kell szólalnom, ne legyen senkinek sem kellemetlen, viszont jómagam voltam a legpimaszabb.
-Úgy néz ki, ma többet látsz belőlünk, mint valaha. Mondtam. Szemezel a feleségem bugyijával majd eláztatod, hogy a melleit is megbámuld. Máskor profibban csináld, legalább mindkét mellén vizes legyen a ruha, akkor olyan mintha félmeztelenül látnád.
-Hülye vagy! szólt hozzám Timi, de már bennem volt a kérdés:
-Szilárd, mondd meg neki is, szép melle van?
-Fejezd be, szólt rám erőteljesen Timi, Szilárd nem az én melleimet jött tárgyalni. Be sem fejezte a mondatot, Szilárd közbeszólt:
-Pedig gyönyörű melleid vannak! Timi szemébe nézett, aki egyszerűen meglepődött a bóktól és tekintete ismét az lefolyó vizcseppre esett, majd a Szilárd nadrágjára.


Szerintem már kemény volt a farka mióta a bugyit meglátta, de csak most vettem észre én is, hogy követtem a feleségem tekintetét. Sosem tudom meg, hogy Timi mikor vette észre, csak feldúltan megszólalt:
-Jó, hogy nem vetkőztettek le mindjárt, annyira megbeszélitek. Ezzel rátekintett saját átázott ruhájára és tulajdonképpen most vette észre. Rájött, hogy a látvány olyan, mintha félmeztelen lenne. Próbált rendezni rajta, de sikertelenül.
-Megyek átöltözöm! Mondta.
-Ne! Szólt közbe a férfi ösztönösségel Szilárd, csak azután vette észre magát.
-Szóval szépek a mellei, Szilárd? kérdeztem.
-Nagyon! felelte.
-Tényleg??? kérdezte legnagyobb meglepődésemre Timi és reflexszerűen megsimogatta őket?
-Nagyon szépek és Te is gyönyörű vagy Timi!
Láttam, milyen jól esik feleségemnek a kimondott bók egy szinte idegen férfi részéről.
-Megsimogatnád őket? Ha megengedné? -kérdeztem Szilárdtól.
-Meg.- vágta rá a választ.
Timi rámnézett. Nem tudtam, hogy tekintetével engedélyt kér-e, hogy Szilárd előttem megteheti vagy azt kérdi, hogy ezt valóban akarom? Biccentettem és odaszóltam mégtöbbre feljogosítván a másik férfit:
-Akkor csókold meg őket!


Szilárd felállt az ágyról, a feleségemhez lépett és ruhán keresztül megcsókolta mellét. Ekkor már mindkét mellbimbója mint két tűhegy, úgy szúrta át a ruhát, Szilárd, mint egy eszeveszett csókolni kezdte és kezével már a ruha pántját hajtotta lefelé. Timi segített rajta, kigombolván a négy gombot és csukott szemmel adta át magát az érzésnek.
-Zárd be a kaput! Nyitotta ki a szemét és szólt hozzám.
Kimentem, a kaput bezártam. A kőműveskanalat elvettem a napról, ne száradjon rá a ragasztó, mire visszamentem Szilárd keze a feleségem szoknyája alatt volt, lábai között simogatta és hevesen csókolta a nyakát.
-De Zoli!? Kérdezte Timi és mindketten rámnéztek
-Én mindenben benne vagyok, de most egy kicsit pihenek. szóltam és visszaültem a helyemre.


Szilárd még hevesebben kezdte csókolni, keze pedig pillanat alatt bejárta Timi minden porcikáját úgy simogatta, hajába beletúrt, feleségem tarkóját a tenyerébe fektette és úgy csókolta füleit és a nyakát. Timi felszisszent, teljesen átadta magát a számára még idegen férfinak, hátát simogatni kezdte, majd nadrágján keresztül a farkát kereste. Végigdörzsőlte a férfi szerszámát, majd benyúlt a szíja alatt és megkereste a farkát. Láttam ahogy helyet csinál a szűk helyen, hogy Szilárd farka teljesen felállhasson és a markával lehúzhassa makkjáról a bőrt. Pillanatok alatt megszabadultak a nadrágtól és a férficipőtől, minden erőmet bevetettem, hogy visszafogjam magam és ne álljak fel a székről.


Szilárd egy mozdulattal felkapta a feleségemet és leült vele az ágy szélére. Csak találgathattam, hogy összeolvadtak már vagy sem, a fehér, félig levett ruha mindent eltakart. Csak a Timi fehér fenekét láthattam, amikor azt a férfi megsimogatta, gerincét kiegyenesítette, melleit egyenesen a szájába nyomta. Magasabban ült és megtehette, hogy tarkójától fogva, irányítsa Szilárd fejét, ki be tette és vette a mellbimbóit, majd benyúlt lábai közé és tudtam mi következik. Timi nem vesztette el a fejét, Szilárd még nem volt benne, csak a csiklóját súrolta a farkával, felálltam és egy óvszert nyújtottam oda. Szilárd pillanatok alatt felhúzta és visszaültette Timit, most akart behatolni.


-Még ne! Szólt Timi és tovább simogattatta nedves punciját Szilárd farkával. Ritmikusan mozgott, én meg csak néztem, hogy most egy másik férfi megdugja a feleségemet, akinek talán ez legnagyobb szexuális öröm a világon, hogy ezt megteheti és még én is beleegyezem.
-Ahhhh, nyögött fel Timi és tudtam, hogy már benne van. Teljesen elengedte magát, olyan hangosan, hogy a nappali ajtóját is becsuktam. Nyögött, hhh, hhh, ahh, hha, mozgott sokáig, majd mikor elfáradt, Szilárd a fenekétől kezdte emelgetni, hogy ne szakítsák meg az érzést.


-Hh,hh,hh zihálva vette a levegőt és feleségem előszőr elégült ki egy idegen férfi karjaiban. Nem állt le, folytatta, viszont láttam, hogy Szilárd lassan kifárad, úgyhogy letettem a székpárnákat a földre, hogy fekvő pozicióban folytathassák. Timi lefeküdt, végre tisztán láthattam arcát, nem volt nekem háttal, Szilárd lábai közé feküdt és egyből beléhatolt. Láttam, ahogy a férfi hátán ömlik a verejték és feszes farpofáit átölelik feleségem lábszárai. Timi újjai egy-egy száraz csíkot hátánk, amikor belékarmolt. Heréi összehúzodtak, így láthattam ahogy ki-be hatol a Timi hüvelyébe. A fehér nedv a fenekére folyt, majd kész tócsa alakult ki a párnán is. Hallottam, hogy ismét kielégül és miközben Szilárd dugta még szembe is nézett velem. Tekintetében minden benne volt, a gyönyör, kielégültség és köszönet.
-Gyere ide! szólt hozzám, én meg bólintottam, hogy nem.
-Kérlek gyere ide! most már szinte könyörgött és intett Szilárdnak hagyja abba.


Odaléptem, levette a nadrágomat, négykézláb ereszkedett és maga elé parancsolt. Farkamat a szájába intette, Szilárd meg tudta mit kell tenni, hátulról beléhatolt. Én a hajába túrtam és még mint soha, olyan mélyen lenyomta farkamat, Szilárd pedig a melleitől fogva dugta hátulról.
-Simogasd a fenekemet! szólt hozzám.
Kezdetben próbálkoztam beférkőzni a fenekei és Szilárd ágyéka közé és nedves popsilyukat simogattam. Kis idő után kényelmetlenné vált, hiszen ő sem tudott nyugodtan szopni és én sem tudtam megadni, amit kért. Segítségünkre volt, hogy a férfinak hatalmas szerszáma volt, legalábbis az én méreteimhez képest, megtehette, hogy hüvelykújjával feleségem popsiját kényeztesse és attól még a farkával kényelmesen a Timi hüvelyében maradjon. Ez volt az a pillanat, amikor, úgy gondolom, Timi sorozatos orgazmust élt át, haja zilált volt, a gyönyörtől pedig ereje sem volt a farkamat kezelni és szopni egyidőben.


-Szeretém, ha Te is belémhatolnál-mondta-egyszerre, mindketten.
Értettem a kérést, mindhárman leálltunk, Szilárd a hanyatterült a párnákon, Timi arccal felé ráfeküdt és csak most láttam, micsoda igazi bika dugja a feleségem. Gyönyörű látvány volt, ahogy a fehér puncinedv gyűrűként felgyűl az idegen farok tövén és előzőleg lerakodott a popsi bejáratánál is. Amint rajta feküdt a feleségem, odagugoltam és kemény farkamat lassan a fenekéhez toltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire csúszni fog, de a puncinedv csodákra képes.


-Hhhh, Ahhhh,Ahhh, ordított Timi a gyönyörtől. Leírhtatlanul jó érzés volt, hogy pár miliméterre egymástól két farok dugta, érezte hüvelyében és popsijában is egyeránt a lüktető érzést. Sosem gondoltam, hogy a feleségem ordítani is tud szeretkezés közben, de úgy látszik, hogy még nagyon sokat nem tudok róla. Perceken keresztül nyögött, fogtam a melleit vagy a csípőjét. Legfurább az volt, amikor lelógó heréim a Szilárd összezsugorodott herezacskójához ért, majd Timi, ismét felordított a gyönyörtől, és csúcsraérés közben vonaglani kezdett. Szilárddal már nem bírtuk és egyszerre löveltük ki a spermát a női testbe, utána majd feleségem erőtlenül esett rá az idegen férfire.
Egymás mellett feküdtünk percekig, Timi a párnákon, mi pedig a szőnyegen. Leírhatatlan érzésben volt része. Rég fantáziált erről de sosem gondolta, hogy valaha megtörténik.

Mellkasa lüktetett gyors szívverésétől, Szilárd fel akart állni, de rászolt:
-Kérlek ne, még simogassatok pár percig. Kérését teljesítettük, perceken át simogattuk, gyöngéden minden testrészét, majd a gyönyörtől elaludt. Amikor felkelt, Szilárd már nem volt ott, csak én aludtam meztelenül mellette egy pokrocon.
Köszönöm, -mondta, ez a legszebb volt. Megcsókolta a ajkaimat felállt. Noha már kétszer kielégültem ismét kívántam, ismét magamévá akartam tenni.
-Kérlek ne most, este, ok? Hadd legyek el az érzéssel. Hagytam, hogy vágya teljesüljön, tovább gyönyörködtem meztelen testében.
-Kérhetek valamit?
-Igen, válaszoltam.
-Egyszer írd le a most történteket, ha netán nem ismétlődne meg valaha, sose felejtsem el.