Ruhapróba

Heninél néhány óra leforgása alatt majdnem minden barátnője megjelent. Jöttek-mentek a jobbnál jobb csajok.
– Ejnye, Riti! Mintha nem is két hétre utaznánk el, hanem legalábbis örökre…– jegyezte meg Anya mosolyogva.

Norbi nem szólalt meg, inkább még nővére tekintetét is kerülte. Tegnap este óta többször végiggondolta, mit láthatott Heni, vagy mit vett észre, mert valamire biztosan alapozza az ártatlanul feltett kérdést — ” Mit csináltatok az emeleten?” — hiszen nem szokott a levegőbe beszélni.
— Sajnos semmit — válaszolta volna mérgesen, de csendben maradt.– Különben is: mi közöd hozzá? — tette még hozzá, persze ezt is csak magában, mert nem akarta felszítani Heni (vagy ahogy a család többi tagja hívja: Riti) kíváncsiságát.

Barátnők jöttek-mentek, Heni szüntelenül kacagott, Norbi pedig duzzogva behúzódott a szobájába, résnyire nyitott ajtó mögé. Előkészítette az autósmagazin legfrissebb példányát, sosem lehet tudni… Az újságot leszámítva semmi tervvel sem rendelkezett, és fogalma sem volt róla, mire vár. Vagyis kire?

– Andi! — sóhajtott fel a 12 négyzetméteres szoba magányában.
Aki valaha is volt már kamasz fiú, az tudja, hogy egy efféle sóhaj egyszerre tartalmazza a megnevezett nő arcát, haját, szemét, ajkát…sőt – és főleg – azt az emlékezetes halványkék bugyit is. Talán a sorrend is fordítva volna helyes, de ez csak egy apró szépséghibája a sóhajnak, ennél jelentősebb probléma, hogy szabadon konvertálható: szinte bármelyik nőnemű lényre érvényes.

– Ki lehet itt? – kérdezte magától és az autósmagazintól.
Újabb és újabb hangok csatlakoztak az eddigiekhez, nevetések cserélődtek. Csak a viháncolás változatlan, a szereplőket időnként kiírták, helyettük mások léptek be a falon túli birodalomba, ahol Heni az úrnő.
– Eeebbe’ fogsz menni? – hallatszott egy nyitott és egy csukott ajtón át, vagy a vékony falon keresztül.

“Már megint ruhát próbálnak” – állapította meg Norbi keserűen. Alapjában szimpatizált a lányok mindennapos szórakozásával, de hiányolta a vizuális élményt.

– Miért ne? – Heni vidám hangja. – Szoktam ebben aludni, vagy pólóban.

Norbi látta maga előtt a kérdéses ruhadarabot, ami nem takart semmit, nővére mégis előszeretettel viselte. Néha még reggelihez sem öltözött át, amíg a szülői szigor el nem hajtotta az asztaltól.
– Én egy szál semmiben alszom leginkább.
– Én meg bugyiban.
– Én pólóban, bugyi nélkül…
– Muti, nekem hogy áll?
– Nehogy bugyira-melltartóra próbáld már, ne röhögtess!

“Most kellene átmenni!” – fészkelődött a fiú. – “Micsoda királyság lenne!”
Egy-két másodpercnyi csend következett, majd taps és nevetés. – “Most!” – Kivágódott Heni szobaajtaja. – “Mi lesz?” – Norbinak meglepődni sem maradt ideje, mikor kiperdült egy lány az előszobába, és illegette magát a hosszú tükör előtt. – “Huuuuú!” – nyögte a fiú sok levegőt kipréselve. Nem látta a szokásos fodrokat alul-fölül, nem látta sem az apró masnikat, sem a folyton lecsúszó pántot, Norbi csak a lányt bámulta, akit szinte nem takart semmi.

A leheletnyi ruhadarabot fölül kitöltötte a két kúpos cici, alul a libbenősre tervezett szabás nem fedte el a teljes félgömböket, ám hiába is takarta volna, amikor átlátszóbb a függönynél. Heni általában egy bő, “alvós-bugyival” hordja, ám az alkalmi modellre hatott a barátnők szörnyülködése, így meztelen testére húzta fel. – “Meztelenebb már nem is lehetne!” – Norbi tekintete csak most keveredett fel a pózoló lány fejéhez, és döbbenten ismerte fel ugyanazt, aki néhány nappal korábban ugyanebben a tükörben a saját bugyiját nézegette. – “Úgy királylány, ahogy van.” – állapította meg ismét. Kicsit tartott tőle, hogy a tükör előtt jobbra-balra forgolódó, csípőt mozgató lány tekintete összetalálkozik az övével, de moccanni nem bírt és nem is akart. – “Ha hülye lennék!” – mosolygott gonoszul.
A következő pillanatba ezzel a hangtalan, sátáni kacajjal nézett farkasszemet a szinte pucér lány a tükrön keresztül.
Mindketten lebénultak.


A kéjesen kukkoló srácot meglegyintette a lebukás jéghideg lehelete. – “Mégis megérte!” – Fejét dacosan felszegte, s várta, hogy rázúduljon a felháborodott barátnők csontig-hatoló, gúnyos szidalma. Vagy a vihogás, ami a még rosszabb.

A lány – a tükör előtt – égő arccal állt, még mindig lemerevedve. A Heni szobájából érkező hangok szerint senki más nem vett észre semmit.
Végre a tükör és a tükörkép összeszedte magát, és a duplán látszó, majdnem meztelen lány szögletes, gépies léptekkel elhagyta Norbi látóterét.
A fiú fülelt: Mi következhet ezután?

Mindenki egyszerre beszélt a másik szobában, ám egyetlen olyan hangot sem sikerült kiszűrnie a lármából, ami az ő lelepleződésére utalna. Ehelyett fürdőruha-bemutató következett az előszoba méretes tükörfelülete előtt. – “Aztaaa!” – Az a fekete hajú leányzó jelent meg Norbi és a tükör színe előtt, akiről régebben már sok érdekességet lehetett hallani… Minden irányból megszemlélhette az egyöntetűen barna testét, ahogy igazgatta a bikini alsóját, és nyilvánvalóan nem volt megelégedve a mérettel:

– Úgy szorít, mint a veszedelem! – panaszkodott.
– Jobb lenne, ha lötyögne?
– Nem kapok benne levegőt!
– Te a punidon át lélegzel?
– Ha nem elég passzos, lecsúszik úszás közben!
– Honnan tudod, hogy nem akarja levenni?
– Csajok, én egyszer jöttem ki úgy a vízből, hogy nem volt rajtam a bugyi. Elveszítettem. Odanyúltam, hogy megigazítom, és sehol semmi.
– Mi volt aztán?

– Próbáltam integetni az akkori barátomnak, aki a parton bámulta a csajokat, de csak visszaintegetett. Erre kisétáltam a tóból, keresztülmentem egy csomó csodálkozó emberen, és leültem a plédre meztelen fenékkel. Ekkor már persze tette a megjegyzéseket, hogy mit mutogatom magam mindenkinek.

A lány a tükör előtt közben néhány ujjal benyúlt a bikini alá, úgy igazgatta.– “Huuuuú! Ha én csaj lennék, percenként elélveznék a saját testemtől!” – Norbi irigyelte azokat a gondos ujjakat.
Befejeződött a bemutató, legalábbis az előszobába kihelyezett része. Hosszú ideig nem történt semmi, ám a fiú izgalma nem csökkent. Anélkül, hogy hozzáért volna a farkához, az csak állt kitartóan. – “Csoda?” – Ennyi megpróbáltatás egy háremőrt is megviselne.

Nem szívesen hagyta volna el a kétarasznyira nyitott ajtó mögötti leshelyét. Hasztalanul teltek a percek, miközben – a hangokból ítélve – a másik szobában tetőfokára hágott a ruhapróbálás. – “Tuti, hogy mind bugyiban van… – ábrándozott letörten – vagy anélkül.”

Elképzelése beigazolódni látszott, amikor egy harsányan piros bugyiban – és fekete melltartóban – Heni jelent meg a tükör előtt. Kicsit illegette magát, aztán a fenekét Norbi felé fordítva kidüllesztette, hirtelen mozdulattal letolta a pirosságot…

A fiú legnagyobb ámulatára, nővére a piros bugyi alatt egy feketét viselt. Heni belemosolygott a tükörbe, majd a tükörkép nyelvét nyújtotta Norbira