MILF az autóban

A társkeresők világát éljük, így mint minden fiatal férfi (25) és is ezeket bújom ha van egy kis időm hátha rá találok az igazira. Persze sokszor csak az ösztön hajt és ez alkalmanként találkozik a partner ösztöneivel is. Ez a történet számomra a nagy korkülönbség miatt volt izgalmas.

Egy kevésbé felkapott társkeresőn kezdtem el beszélgetni egy 51 éves nővel. Nem titkolta mit szeretne se a képeiben sem az írásában. Számot cseréltünk és telefonon folytattuk az események egyeztetését. Ő kb 165cm rövidebb hajú kerek feszes fenekű iszonyatosan nagy és gömbölyű, nem lógós!!, mellű nő volt. 20 éves simán letagadhatott volna. Első találkozónak egy kávézót beszéltünk meg, elsőre is nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak. Elmentünk sétálni, meséltünk egymásról, ki miért és mit keres, jöttek az erotikus témák, elcsattant az első csók amit gyorsan követett a második és egyre közelebb kerültünk egymáshoz.

Nagyon izgatott a szituáció hogy egy nálam kétszer annyi idős nőve lehetek. A közelben koncert volt, elmentünk rá, majd estefele mikor rosszabbra fordult az idő az autóban folytattuk a beszélgetést. Későre is járt és az eső is rendesen esett, így úgy döntöttünk, hogy haza viszem, legközelebb folytatjuk. Hazavittem, egy panelban lakott a parkolóban megálltam a házak között. Rengeteg autó volt de este 11 fele járhatott és az eső végett sem járt arra senki sem. Már búcsúzkodtunk mikor elkezdődött a buli.


-Nagyon élveztem veled a napot szeretném ezt folytatni ha te is benne lennél.
-Én is benne lennék nekem is tetszel és is jól érzem magam, bár még szoknom kell a korkülönbséget. válaszoltam
-Ebben segíthetek neked, hogy jobban belejöjj….Ahhhh….Ha most tehetnél valamit…akármit…mit tennél? (száját harapdálja) kérdezte
-Hát…szexelnék veled… válaszoltam
-És hol?
Itt a parkolóban oda beállok a két kocsi közé senki sem fog idejönni.
-Jó!!

Beálltam, hátsó ülésre hátramentünk és elkezdtünk vetkőzni. Gyönyörű teste volt, már amit a félhomályban megláttam és szép husis puncija. El is kezdtem neki simogatni és szivogatni a hatalmas melleit. Ő közben a nyakamat támadta, majd a kezével mohón haladt a farkam felé. Letoltam a nadrágom,cipőm. El kezdte verni a farkam, simogatta szorítgatta a heréimet néha néha lejjebb is izgatott. Nagyon jó volt érezni a nedves pináját és közbe a kezét a farkamon. Már rendesen fel volt izgulva mikor ellökte a kezem és…

-Le akarlak szopni, add a számba a gecis farkad, szét foglak szopni!

Ütemesen és erősen elkezdte szívni és verni a farkam itt volt az első pont hogy örültem az eső zajának 😀

-Beteszed? Megdugsz? Akarom, hogy megbassz! Mióta megláttalak erre várok, verd belém a farkad!

Elkezdtem szépen lassan dugni de ez 5 másodpercig sem tartott megfogta a csípőm és gyorsított az ütemen.

-Basszál, ez az basszál! Végre egy faszi aki tud baszni! Kúrjál meg!

Enyhén domináns volt a hölgyünk, főleg mikor lehúzta a fejem és elkezdte kinyalni a fülemet. Megmondom őszintén ő volt az első aki ezt csinálta nekem de javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki, Amilyen furcsán hangzik annyira jó. Dugdosta bele a nyelvét a fül lukamba. Aztán és is neki ha már ő is szereti 🙂
Kipróbáltuk még a szemből lovaglóst is, természetesen ő baszott engem nekem esélyem se volt mozdulni de nem bántam.
Sajnos a sok éves pornó miatt igen sokat kell dugnom, hogy el tudjak menni vagy olyat kell csinálni velem amit nagyon szeretek. Ez neki is feltűnt,kb 30-40 perce dughattunk mikor ő már harmadszor ment el és megkérdezte,
-Élvezz nyugodtan a puncimba.
-Sajnos oda nagyon nehezen tudok elmenni…
-És a számba? Leszopjalak megint?
-Na azt mondjuk imádom…szádba lehet? kérdeztem félve, bár az idősek szokták hagyni
-Persze, gyere kiszopom belőled a gecid, spriccelj a számba.
És megint kezdődött az erős és ütemes faszverés szopás kombó.
-Szopjad bazdmeg, mindjárt elmegyek, jól a finom geci, mind a tiéd szopjad ki az összeset!!!
Kisebb hanghatások mellett sikerült a szájába lőnöm, amit nagyon szeretek.
Gyors öltözés mert holnap reggel munka, elköszönés ezek már úgysem érdekelnek senkit. Még találkoztunk 🙂